| 2008. Március 13. |
|
A terembenSzerda délután 14 órakor megkezdődött a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását célzó per a Fővárosi Bíróságon.
A kezdés előtt már egy órával megbénult a gyalogos közlekedés a Markó utcában. A Bíróság előtti járdát kordon védte az úttesttől, így a gárdisták, szimpatizánsok és a sajtó képviselői kénytelenek voltak a Hivatallal szemben lévő középiskola előtt várakozni. Mindezt a diákok nagy örömére, akik fürtökben lógtak az ablakokban és a Gárda főkapitányának „Adjon az Isten!” köszöntését és a dörgő „Szebb jövőt!” választ tapssal kommentálták.
|
|
|
| 2008. Március 11. |
|
Dósa István: a Magyar Gárda főkapitánya{I}- A HVG szerint hivatásos katona volt. Mikor szolgált és hogyan távozott a Magyar Honvédségből?{/I}
- Igen a HVG ezt az egy tényt interpretálta viszonylag helyesen. 1985. augusztus 20-tól 2003. december 31-ig a Magyar Honvédség hivatásos tisztje voltam, őrnagyi rendfokozatban. Ekkor megunva a folyamatos át-, vagy inkább leszervezéseket, 29 év szolgálati viszonnyal a hátam mögött a nyugállományba vonulást választottam. Ma nyugállományú honvéd őrnagy vagyok.
{I}- Milyen emlékeket őriz a katonai múltjából?{/I}
- Hivatásos katonai pályafutásom 1985-ben kezdődött, ekkor avattak hadnaggyá és kezdtem meg szolgálatomat Lentiben az ottani, azóta felszámolt gépesített lövész dandárnál. Hadnagyként gépesített lövész szakaszt és századot vezettem. Úgy gondolom, Lenti minden ott szolgált hivatásos katona számára embert próbáló, kemény iskola volt. Én is megvívtam a magam küzdelmeit. 1987-ben kerültem Szolnokra a felderítő zászlóaljhoz, ahol hadműveleti tisztként dolgoztam. Ez ugyan adminisztratív beosztás volt, de azzal az előnnyel járt, hogy folytathattam a korábbi civil életben megkezdett ejtőernyőzést, és megismertem a mélységi felderítés alapjait.
|
|
|
| 2008. Február 25. |
|
"Régiek" és újakA Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei Bocskai István szakasza
2008. február 23-án először találkozott a Magyar Gárdába jelentkező, és az előzetes szűrőkön megfelelt újoncokkal.
Az avatásra várók szép számmal jelentek meg a megadott helyen. Kissé azonban csodálkoztunk, hogy az előzetes várakozásunknak nem igazán felelt meg a létszám.
Néhány telefon után fény derült a hatalom régi-új aljas módszereire: a Magyar Gárda levelező programja valahogy nem működik! Az elküldött üzenetek nem érnek célba!
|
|
|
| 2008. Február 25. |
|
Az egyik oldal2008. február (Jégbontó hava) 24-én a Magyar Gárda Fejér megyei Árpád Vérei zászlóalja, a Jobbik Magyarországért Mozgalom székesfehérvári szervezete, az '56-os Magyarok Világszövetségének Fejér megyei képviselete és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székesfehérvári szervezete közös megemlékezést tartott a kommunista terror áldozatai előtt fejet hajtva Székesfehérváron, az 56-osok terén.
|
|
|
| 2008. Február 16. |
|
A Bazilika előttAmikor 2007. október 21-én a Hősök terén eskünknek fent idézett része hangzott el, minden gárdista szeme előtt felderengtek többezer éves történelmünk nagy alakjai.
Közülük is kiemelkedik a legújabbkori magyar történelem hőse, aki olyan időszakban vállalta az ország vezetését, amikor
látszólag minden elveszett: az első világháború gazdaságilag tönkretette a hátországot annak ellenére, hogy a háború alatt ellenséges katona nem tette lábát magyar földre.
|
|
|
| 2008. Február 16. |
|
Csikós Misi bácsi emlékezett és emlékeztetettA magyar történelmet író, ma is élő hőseink felkeresését, és az általuk őrzött emlékek begyűjtését mi, magyar gárdisták fontos kötelességünknek tekintjük.
2008. február 14.-én a vitéz Gömbös Gyula zászlóalj tagjai szűkebb hazánkban, Szekszárdon látogattuk meg Csikós Misi bácsit, ’56-os forradalmárt.
Csikós Mihály a forradalom idején a Szekszárd környéki erdőkben készült az ellenállásra, huszadmagával.
|
|
|
| 2008. Február 14. |
|
A II. Rákóczi Ferenc zászlóalj gárdistáiAz 1919. januári eseményekre emlékezett Balassagyarmat városa.
A város a {I}Civitas Fortissima{/I}(legbátrabb város) nevet az 1919 januárjában történt hősi helytállás miatt kapta, mely során a város lakosai, diákjai valamint a helybéli vasutasok összefogásából alakult kis csapat visszaverte a várost elfoglaló cseh és szlovák csapatokat, ezzel is megmentve az ország egy kis darabját az Antanttól. A harcoknak több magyar áldozata is volt.
|
|
|
| 2008. Február 11. |
|
{I}„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (János 13. 34-35)”{/I}
Vasárnap 12 órától a Horthy Miklós Társaság ünnepi emlékmisét szervezett a Szent István Bazilikában vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr halálának 51. évfordulója alkalmából.
Az emlékezés joga mindenkié. A Bazilika Isten háza, bárki bemehet. Kivéve a Magyar Gárdát. A Gárda még akkor sem léphet be, ha felajánlotta a segítségét a Horthy Miklós Társaságnak, amely azt köszönettel elfogadta.
|
|
|
| 2008. Február 11. |
|
Kedves leendő gárdisták, szimpatizánsok, támogatók!
A velünk való gyorsabb kapcsolatteremtés érdekében közzétesszük a megyei személyügyi szervezők elérhetőségeit, amelyeken keresztül az érdeklődők megtalálhatják a helyi szervezeteket, s jelentkezhetnek a Magyar Gárda soraiba.
|
|
|
| 2008. Február 09. |
|
Tisztelt Bajtársaim!
Elérkezett a számvetés ideje. Lezárult a szebb jövőnk építésének első, és talán legsorsdöntőbb negyedéve. Alig 3 hónap telt el, hogy október 21-én ünnepélyes keretek közt hűségesküt tettünk a Szent Koronára, és magunkra öltöttük a hőn áhított egyenruhát. Feszült várakozással vártuk a lehetőséget, hogy végre bizonyíthassunk mind az alapító Gárdistáknak, mind a Nemzetnek, hogy méltók vagyunk a Magyar Gárdához. Ekkor még nem tudhattuk, mi vár ránk, de tudtuk, MI fogjuk alkotni a Bors Vezér szakasz gerincét, és MI kezdjük el a Szebb Jövőért való küzdelmet, itt Borsodban.
|
|
|
|