2010. szeptember 8.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

Gyorshír Békésből: ismét a gárdistákat zaklatják a rendőrök-kiengedték a Gárdistákat-frissítve
2009. Május 10.

Adjon az Isten!

A helyszínről érkezett beszámolók alapján a magyar "sün"dőrség ismét hozta a formáját. A faluba vezető összes utat ellenőrizték, és átvizsgálták az autókat.

Mintegy 4-500 fős demonstráló tömeg gyűlt össze a faluban. A rendezvényen megjelent Ifj. Hegedűs Loránt is. Ezután kezdetét vette a színjáték, ami kísértetiesen hasonlít a galgagyörki eseményekre. Húsz gárdistát engedtek oda az idős bácsi lakásához pakolni, de természetesen egyenruha nélkül. Gondolom, ez a megmozdulás a rendőrség részéről ismét a "félelemben" élő kisebbség érdekeinek védelmében történt.

Eközben mintegy 50 fős autókaraván indult el a cigánysoron keresztül, hogy hangos dudaszóval kifejezze nemtetszését az ős bodzatermelők egyre brutálisabb megmozdulásai miatt. Természetesen a rendet fenntartani hivatott rendőrség ezt nem engedte.


 
Cigányterror célpontja lett egy Gárdista Békés megyében-Ma délután ellepik a falut a Gárdisták és a civilek, itt volt az elég!
2009. Május 10.

Adjon az Isten!

A Magyar Gárda Mozgalom Gróf Tisza István zászlóaljának két gárdistája, a hajnali órákban kimenekített Kétegyházi otthonából, egy 61 éves gárdistát.
A történet röviden.
Bajtársunk, 2009 március 15-én csatlakozott a mozgalmunkhoz. Ennek előzménye,hogy az egyedül élő idős ember már régóta rettegésben élt otthonában, Kétegyháza új falu nevezetű részében. A település ezen részéről tudni kell, hogy zömében a helyi cigányság népesíti be.


 
Ismét rendőri tehetetlenség, ezúttal Lőkösházán
2009. Május 05.

Rendőri tehetetlenség Lőkösházán

Lőkösháza 2000 fős település a román határ mellett Békés megyében. A falu az előző év augusztusa óta „híres” és „büszke” egy kis roma közösségre. Élnek itt a faluban romák, meg is férnek a magyarokkal. De van egy család, aki törvényt, tisztességet, munkát, szomszédokat, egyáltalán az embereket nem tisztelve durvaságával, örökös molesztálásával félelemben tartja az ott élő embereket, attól függetlenül, hogy a kétezer fős faluban határőrökből rendőrré átszervezett 130 fős állomány van jelen.

Április 24-én délután e család gyermeke vasvillát ragadva indult el otthonról. Délután a helyi testépítő klub előtt kereste a számára nem szimpatikus helyi lakost, hogy jöjjön ki, mert meg akarja ölni. Több helyi lakos látta, hogy a vasvillát a nap folyamán sétapálcaként használva egy-két embert megszólítva járta a falut. Este fele egy helyi sörözőt vett célba, ekkorra már a család többi tagjával csoportosulva és természetesen a vasvilla társaságában. (A sörözőben tudomásunk szerint egy hónappal ezelőtt szintén ez a fiatalember szórakozásként verekedésbe kezdett. A helyi járőrök lecsitították, de feljelenteni senki nem akarta.) Az akkor 8-10 fős csoport, köztük a helyi kisebbségi képviselő, kiülve a söröző teraszára intenzív ivásba kezdett. Az ivászatot hangos éneklés kísérte. E társaságot látva a faluban élő tisztességes, dolgozó emberek, törzsvendégek inkább elmennek.


 
Eltűnt kislányt keresünk
2009. Május 03.

Eltűnt kislányt keresünkEltűnt kislányt keresünkKERESSÜK ÕT!

Keressük a 14 éves Tantman Bernadettet, aki április 3-án, az esti órákban tûnt el, tartózkodási helye azóta ismeretlen.

Átlagos testalkatú, 162 cm magas, a haja és a szeme sötétbarna. Eltûnésekor fekete farmert, fekete Marilyn Manson feliratú pulóvert és fekete Slipknot feliratú pólót viselt. Feltehetõleg szegecselt nyakdíszt visel.


 
Kifosztással egybekötött „lomtalanítás” Bakonykútiban-fotókkal
2009. Május 03.

BakonykútBakonykútA bakonyaljai térség gyöngyének nevezett kis faluban él Miklósa Erika világhírû operaénekesünk.

És persze Ferkó, a történet hõse, aki nem énekel annyit, viszont többször kezelték a pszichiátriai osztályon.

Nemrégiben nõvérével megörökölték a családi házat, amelyet a szülõk keserves munka árán mindennel felszereltek, ami a tisztességes élethez kell. Vegyes tüzelésû központi fûtés, fürdõszoba, fémkerítéssel körülvett porta, pince, garázs, minden, ami kellett megvolt, egészen 2009. április 26-ig, amikoris Ferkó találkozott a “lomisokkal”

A tavaszi lomtalanításkor általában mindenki jól jár, de vannak kivételek.

Lomtalanítás ürügyén a “lomisok”, kihasználva Ferkó beszámíthatatlanságát, minden mozdíthatót elvittek! Elvitték a két kazánt, leszerelték a lakásból a radiátorokat, a csöveket, a fém kaput is szétverték és felrakták az utánfutóra.


 
Vér folyt április 30-án az Arany János utcában
2009. Május 03.

Gárdistáké és civileké egyaránt, de most önkéntes áldozatvállalásról volt szó. A Magyar Vöröskereszt Székházánál megjelentek a budapesti Hunyadi és a Büszke Botond szakasz egyenruhásai.
Változnak az idők, a véradóállomáson örömmel fogadták őket, nem úgy, mint régebben, ahol kerek perec visszautasították a jelentkezőt, ha gárdista-felszerelésben jelent meg.
Folyamatosan érkeztek civilek is, sokan érezték fontosnak a véradást.


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!