|
Adjon az Isten!
Olyan tragédiák vesznek körbe bennünket, amelyeket meg lehetne előzni fegyelemre, az embertársunk tiszteletére való neveléssel már gyermekkorban.
Ha a mi segítségünket kérik, nem megyünk el mellette süket fülekkel.
Február 20-án, szombaton két segélyhívást is kaptunk. Az egyik a megyei kapitánynak futott be, a másik a szabolcsi szakaszparancsnoknak. Civil emberek kértek tőlünk segítséget, ugyanis mindkét családnak a gyermekét fenyegették a cigányok. Sajnos a 17 éves iskolás fiút meg is verték. A szülők elmentek a rendőrségre és fel akarták jelenteni az elkövetőt, de a rendőr azt tanálcsolta nekik, ne tegyék, mert nagyobb bajuk lesz. A mi tanácsunkra mégis megtették a feljelentést a mi jelenlétünkben! Azóta is kapcsolatban vagyunk a családdal, mert a fiú fél iskolába járni. Sokszor mi hozzuk-visszük a gyereket!! De már sínen van a dolog, mert azt a lányt, aki felbujtotta a cigányokat, ki fogják rúgni az iskolából. /A cigány ellen súlyosbító körülmény, hogy látlelet készült a fiúról, és térfigyelő kamera vette az eseményeket./
A másik család ügye: a 13 éves fiút lánccal és késsel várták idősebb cigányok az iskolánál, majd később családkiirtással is fenyegetőztek. Itt a szabolcsi szakaszparancsnok vette fel a kapcsolatot a rend őreivel. Ebben az esetben nagyon segítőkészek voltak, azonnal intézkedtek!! Sajnálatos, hogy az ember már azon lepődik meg, ha magyart támadó cigány ügyében a magyar segítséget kap a rend őreitől. Igéretet tettek, hogy az iskola környékén fokozott lesz a rendőri jelenlét.
Szebb Jövőt!
Bulátkó Sándor Sz.Sz.B. sajtós
|