2010. július 29.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

Megemlékezés Sopronban
2010. Március 07.

Sopron Vármegye Rongyos Gárda zászlóalj Héjjas Iván szakaszának beszámolója
a kommunizmus áldozatainak tiszteletére tartott megemlékezésről

megemlékezésmegemlékezés„Verje meg az Isten,/ Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére/ magát megtagadja.”- vette kezdetét nemzeti imádságunk eléneklése után 2010 februárjának utolsó vasárnapján az Új Magyar Gárda Mozgalom Héjjas Iván szakaszának megemlékezése a kommunizmus áldozatairól.
Az egybegyűlteket- gárdistákat, pártolókat, nemzeti érzelműeket- Halász Gábor rajparancsnok köszöntötte. Megemlékező beszédében többek között hangsúlyozta, hogy a kommunizmus bűneiként fel kell róni nemcsak az elhurcolásokat, koncepciós pereket, gyilkosságokat, de a lelkek, nemzedékek lelkének megnyomorítását is. Kiemelte továbbá, hogy soha nem azonosulhatunk olyan vélekedésekkel, mely szerint a kommunizmus áldozatai maguk tehettek arról, hogy áldozatok lettek.
Miután elhelyeztük az emlékezés és kegyelet koszorúját a hősök tiszteletére állított kopjafánál, kis oroszlánkölyök szavalata hangzott el, aki a vers végén lelkesen kiáltotta:
„Árpád lobogóját őrizzük meg együtt,
S akik most is óvják, nevük ne feledjük!
Bátor férfiak, büszke nők-
Adjon az Isten szebb jövőt!”


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!