2010. július 29.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

Fagyriadó-Pest megye-Zrínyi század
2010. Február 07.

ZrínyiZrínyiA Zrínyi Század, Merész Szakasza, 2010. február 1- én ruha- élelem és forró tea adományozást hajtott végre a Nyugati Pályaudvar aluljárójában. Bajtársainkkal 35 liter teát, 26 kg kenyeret ( 3kg zsírral és 2 kg hagymával), valamint 4 zsák téliruhát, takarót osztottunk szét a rászorulók között.
ZrínyiZrínyiZrínyiZrínyi
Gárdistatársaink, Újoncaink és Pártolóink mindegyike, kitett magáért, ki élelmet hozott, ki meleg ruházatot, ki a jelenlétével erősítette csapatunkat és volt aki betegség, munka miatt nem lehetett velünk, bár szeretett volna.

Jó volt érezni, hogy legalább egy estére tehettünk valamit ezekért az emberekért! A legszebb köszönetet, egy szintén rászoruló, zenélésből élő bácsitól kaptuk, aki megkérdezte, mi a nótám. Bajtársunk sietett a válasszal, a bácsi pedig lelkesen hegedülte el szakaszunknak, a Horthy Miklós katonája vagyok című nótát...
ZrínyiZrínyiZrínyiZrínyiZrínyiZrínyi
Szebb Jövőt!

Szmilkó Ildikó
szpk. h


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!