|
HajdúKülönös "felszereléssel" gyülekeztek vasárnap délután az Új Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei szervezetének tagjai Debrecenben, a Szent Anna utcán. Mintegy hatvan adagra való virsli, kenyér, mustár és tea tartozott a gárdisták szokatlan "felszereléséhez", no meg néhány meleg pokróc, s így indultak el hajléktalan honfitársaink felkeresésére.
Hajdú Hajdú
Mikrobuszuk először a Nagyállomás felé vette az irányt, és a Petőfi téri toronyház mögött sikerült is fagyoskodó hajléktalanokra bukkanniuk, akik nagy örömmel vették magukhoz a váratlan vacsorát.
Hajdú Hajdú
Innen az útjuk a homokkerti felüljáró alá vezetett, szó szerint a híd alá, majd a felszámolt csapókerti vasútállomásra, de egyik helyen sem találtak hajléktalanokra. Talán nem is csoda, hiszen a repkedő mínuszok elől feltehetően a Fényes udvari melegedőbe menekültek.
Hajdú Hajdú
A csapat tagjai között korábbi mentőorvos és szociális munkás is van, az ő javaslatukra a Dobozi utcán folytatódik az ételosztó portya. És valóban, nemsokára mintegy félszáz hajléktalan fogadja nagy örömmel a gárdisták érkezését. Egy percre úgy tűnik, kevésnek fog bizonyulni a virsli és a kenyér, de végül szerencsére jutott mindenkinek ételből-italból egyaránt. Sőt, az idáig a megyei Jobbik-irodában összegyűlt cipők és meleg ruhák is gazdára találtak.
Szögezzük le végezetül, hogy az akció valamennyi felmerülő költségét a gárdisták saját zsebükből fedezték. Elhisszük, hogy akiknek a pénz az istenük, azok számára mindez nehezen felfogható, de csak azt tudjuk ajánlani a hitetleneknek, tartsanak velünk a legközelebbi portyánkon, és győződjenek meg a saját szemükkel a valóságról. Még az is lehet, hogy a gárdistákhoz hasonlóan felemelő élményben lesz részük, mert aki valakivel jót tesz, maga is gazdagodik általa.
Hajdú
Vasárnap este újabb honfitársainkban tudatosítottuk, hogy a Gárdától becsületes embernek félnivalója nem lehet.
Bogdán Szabolcs
Hajdú-Bihar megyei sajtóreferens
|